Az édesanyák példaképe | Interjú Nagy Erikával

Zana Anita: Mikor derült ki, hogy Gábor fiad eltér egy átlagos gyerektől?

Nagy Erika: Korán felfedeztem, hogy Gabika nem úgy fejlődik, mint a kortársai. Öt-hat hónapos korábban már úgy gondoltam, hogy valami gond lehet, de ekkor még az orvosok nem vettek észre semmit, hiába adtam hangot aggodalmamnak. Végül, amikor Gábor 5 éves lett, akkor diagnosztizáltak nála az autizmust, valamint azt, hogy középsúlyos értelmi sérült.

Z. A.: Hogyan tudtad feldolgozni ezt a hírt?

N. E.: A kezdetektől fogva igyekeztem elfogadni ezt a helyzetet, hiszen már akkor tudtam, hogy ez megváltoztathatatlan, és meg kell tanulnom együtt élni vele. Persze nekem is vannak rosszabb napjaim, amikor néha még sírok is, de a szülőtársainak is csak azt tudom javasolni, hogy csak előre nézzenek, pozitívan és derűvel.

Z. A. Honnan van mindenhez benned erő?

N. E.: Sok erőt meritek a családomból: a testvéreim és édesanyám is rögtön elfogadták Gabikát olyannak, amilyen. Újszászon is elfogadják a fiamat, a szomszédok, és az ismerősök is úgy szeretik, ahogy van. Anyukám a legfőbb támaszom, sok terhet levesz a vállamról. Emellett a munkám számomra egyfajta kikapcsolódás. Egy nagy üzletláncnál vagyok pénztáros már hosszú évek óta. Azt mondhatom, hogy a szakmában mindent elértem már, amit elérhettem. Többször elnyertem már a "Kiváló dolgozó" címet is. Van egy-két hobbim is, kiemelném a tortasütést, amit néhány éve csinálok intenzíven.

Z. A.: Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre itt, az Egyesületben?

N. E.: Fogyatékos gyereket nevelő anyukaként minden lehetőséget igyekeztem megragadni, ami fiamnak és nekem hasznos lehet, mert nehéz kiismeri magát az embernek a világban így. Nem könnyű eligazodni például a fogyatékos embereket érintő jogszabályokban. Az Egyesületünk elnökét, Fehérváry Tündét is a "kutakodás" során ismertem meg: Tünde korábbi munkahelyéhez fordultam segítségért. Tehát mondhatom, hogy ügyfélből lettem Tündi barátnője. Az ÉN IS VAGYOK! Egyesület az ő fejéből pattant ki, és ezen törekvését a kezdőktől fogva próbáltam segíteni a magam szerény eszközeivel. Az elején sok megbeszélésre, tárgyalásra elkísértem Tündit, de többször tartottunk közösen "Esély-órát" iskolákban.

Z. A.: Gábor most már 22 éves. Hogyan képzeled el a jövőjét?

N. E.: 23 éves koráig, vagyis még egy évet járhat Szolnokra, a Liget úti intézménybe. Ezt az intézményt mindketten kedveljük, Gáborral nyolcéves kora óta járunk ide, olyan, mintha már hazajárnánk. Mindenképpen az a célom, hogy Gabika az iskola befejezése után is hasznosan tudja majd tölteni hétköznapjait. Remélem, hogy egyszer az ÉN IS VAGYOK! Egyesületnek is lesz egy olyan intézménye, ahová Gábor, és sorstársai mehetnek majd!

Z. A.: Az Egyesület melyik tevékenységét emelnéd ki?

N. E.: Az hiszem, hogy mindegyik nagyon fontos, fogyatékos gyereket nevelő szülőként azonban mindenképpen az "SOS Szülő Klubot" mondanám, amely, azért jó, mert mi szülők megoszthatjuk egymással gondjainkat, tapasztalatainkat mindeközben segíthetünk egymásnak.

Zana Anita